5 milliárdos osztalékot fizet a NER kedvenc takarítócége
A B+N Referencia Zrt. eredménye 14,5 milliárd forint volt tavaly, a tulajdonosok ennek harmadát ki is vették a cégből.
A B+N Referencia Zrt. eredménye 14,5 milliárd forint volt tavaly, a tulajdonosok ennek harmadát ki is vették a cégből.
Már egy hete sikálnak bizonyos IC-ket a B+N Referencia Zrt. dolgozói, április elsejétől pedig minden ilyen típusú vonaton munkába állnak. Szerződésük értéke több mint 33 milliárd forint.
Majdnem 300 millió forintba került csak az, hogy ne legyen életveszélyes a 2007-ben bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főépülete, ez legfeljebb tűzoltásnak elég, így viszont legalább a tervezést el lehet kezdeni. Válaszra bírtuk az épületet megkapó alapítvány cégét, a közbeszerzést kiíró Közép-európai Oktatási Zrt.-t is, sokkal többet azonban nem tudtunk meg, így az továbbra sem ismert, hogy mennyibe kerülhet a teljes projekt, az oktatás megkezdéséről pedig csak annyit árultak el, hogy a beruházás befejezését követően indulhat el.
A B+N Referencia Zrt.-nél dolgozott korábban a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság egyik jelenlegi igazgatója, de családi kötelékek is erősítik a kiíró és a közbeszerzéseket szédítő mértékben bezsebelő társaság közötti kapcsolatokat.
A B+N Referencia Zrt. rendszeresen tarol a takarításra és létesítményüzemeltetésre kiírt közbeszerzéseken, most a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságtól és a MÁV-tól néhány hét alatt több mint 100 milliárd forint keretösszegű megbízásokat nyertek el.
Százával léphetnek ki a kórházak alkalmazásából a takarítók, hogy ugyanott folytassák a munkát, ahol eddig is dolgoztak, csak épp egy külsős vállalat alkalmazottjaként – erősítette meg a kórházi takarításban terjeszkedő cég.
A Cinema-Hotel Zrt.-hez tartozó Várda Sport Kft. szekere viszont nagyon jól fut, ez magyarázhatja Kis-Szölgyémi Ferenc üzleti lépését.
Tavaly közel 480 milliárd forintnyi közbeszerzést húzott be a B+N Referencia Zrt. A takarítással indult cég ott van a MÁV-nál, és szinte minden kórházban is. Tíz év alatt megszázszorozta a nyereségét.
Egyetlen, Pintér Sándor belügyminiszter elvárásait teljesíteni képes cég nyerte el az ország csaknem összes kórházának takarítására kiírt 300 milliárd forintos tendert.
Milliárdokat kaszál az állami intézmények takarításán, illetve karbantartásán Kis-Szölgyémi Ferenc, Tombor András korábbi üzlettársa.
Saját fejlesztésű takarítórobot tesztelésébe kezdett az Airport Security Zrt. a Budapest Airport területén. Az ICA névre keresztelt eszköz egyetlen műszak alatt 1500 négyzetmétert pucol tisztára.
Több mint 400 létesítményre szól a szerződés.
Kormányközeli vállalkozó vásárolja fel az állami intézményeket takarító, jól jövedelmező cégeket. Céghálójában befolyásos emberek egész csapata tűnik fel Simicskától Rogánig.
Közel három hétig nem volt meleg víz a pszichiátrián.